Ezt a cikket még az ősszel ígértük nektek, de végül most került rá sor, hogy beszámoljunk a sárga-piros-barna-zöld színekben pompázó mecseki erdő bebarangolásáról.

Történt ugyanis, hogy hiába élünk Zengővárkonyban idestova 8 éve, mégis messziről érkező barátokra volt szükség ahhoz, hogy kimozdítsanak minket a megszokott erdőjárási rutinunkból. A megszokott annyit tesz, hogy évente egyszer vagy kétszer felmászunk a Zengő csúcsára (mely amúgy a Mecsek legmagasabb pontja, és a házunktól kb. 2 órás gyaloglással elérhető), néhányszor elsétálunk Óbányáról Kisújbányára és vissza, illetve kisebb sétákat teszünk a falu határában fekvő szelídgesztenyésben. Ezeket a sétákat gyakran kötjük össze szalonnasütéssel is, mely jó motiváció a család kevésbé túrázós tagjai számára is, hogy elinduljanak.

De ez a túra más volt. Barátaink, akikre amúgy rendkívül büszke vagyok (ezért is), már bebarangolták az Országos Kék Kör minden szakaszát, és összegyűjtötték az összes szükséges kék túra pecsétet azon az útvonalon. Így most új kihívást keresve – nem kis örömömre – belevágtak a Dél-Dunántúli Kék Túrába is. November elején pedig épp a mi környékünk volt soron, így már alig vártuk, hogy egy szakaszon mi is csatlakozhassunk hozzájuk. Ez a szakasz végül a Zobákpuszta – Óbánya etap lett. Nem túl megerőltető, kb. 12 kilóméteres túra szinte észrevehetetlen szintkülönbségekkel.

Mondanom se kell, most is inkább csak az elindulás volt a nehéz, és hogy zsúfolt napjaink között találjunk egyet, melyet rá tudunk szánni a túrázásra. Utána már vitt minket a lábunk, és tátva maradt a szánk az őszi erdő ezer és ezer színétől, a lehulló levelek csodás látványától, a csordogáló kristálytiszta patakoktól, és a környék nevezetes és gyönyörű helyeitől: a Ferde vízeséstől és a csepegő szikláktól. A túra egyes szakaszait már jól ismertük, de voltak még részünkre is ismeretlen terepek. Külön élmény volt Lórinak a pecsétek keresése (természetesen saját magának is pecsételt). Út közben egy jót ebédeltünk a kisújbányai Klumpás tanyán, melyet a jó időre való tekintettel elleptek a túrázók. Végül fáradtan, de elégedetten érkeztünk meg utolsó állomásunkra, az Óbányai kocsmába (szintén pecsételő hely 🙂 ).

Be kell vallani, hiába lakunk az erdő szélén, sajnos túl keveset túrázunk. Azt hiszem, jó lesz új évi fogadalomnak, hogy idén több időt fogunk szánni ennek a csodás erdőnek a megismerésére. Köszi Kata és Zoli, hogy elkísérhettünk Titeket! Csodás nap volt.