Extrém Mecsek tavasszal

Szégyen, nem szégyen, hiába lakunk kb. 15 perces autótávolságra a Mecsextrém Parktól, most próbáltuk ki először. Korábban már jártunk a családdal kalandparkokban, így tudtuk, hogy egy 7 éves, csupa energia fiú gyermeknek nem is választhatunk ennél jobb programot a hosszú hétvégén.

Attól tartottunk csak, hogy a 20 fokos tavaszi meleg és a március 15-i meghosszabbított pihenés majd mindenkit arra sarkall, hogy a Mecsextrémben élje ki kalandvágyát. Szerencsére nem lett igazunk, mert kellemes előszezoni érdeklődés volt csupán érzékelhető. Ez valószínűleg annak is betudtható, hogy a kora tavaszi időszakban még csak a játékok egy része használható, viszont a jegy ilyenkor kedvezményesebb. 2.990 Ft volt a napi jegy, mely igen csak baráti, ha azt nézzük, hogy ez korlátlan nyáribob használatot is tartalmaz. Országszerte a körönként fizetős bobokon ott hagytunk már egy kisebb vagyont („Csak még egyet anya, légysziiiii… 😀 ). Egy gyors játszóterezés és játszóházazás után le is cövekeltünk a bobpályánál, ahol nagyon jó helyünk volt.

Gondoltak azokra is, akik nem szeretnének minden körben a családdal tartani, vagy mint jelen esetben nálunk is volt, a pocakjuk ezt már nem engedélyezi. Így amíg a család férfi tagjai élvezték a siklást, én is kényelmesen elüldögélhettem a fák alatti padokon. A pálya maga kifejezetten hosszúnak mondható a magyar bobpályákhoz hasonlítva (már amelyiken jártunk), és nagyon kellemes környezetben kanyarog a mecseki erdőben. Külön élmény volt, hogy ebben a márciusi időben épp bújnak már a medve hagymák, így hagymatengerben lehetett szánkózni (egy kis képzavar belefér). A végtelen bobozásnak csak egy újabb kaland ígéretével tudtuk véget vetni: irány a kötélpark.

Mint kedves segítőnktől megtudtuk, a Mecsextrém parkban találhatók a leghosszabb kötélpályák az országban. A felnőtt pályák nem ritkán több mint 10 méter magasan haladnak a hatalmas fák között. (Fontos megjegyezni, hogy a teljes parkot úgy alakították ki, hogy az építésnek egyetlen fa sem esett áldozatul.) Végül mi kiegyeztünk egy Junior pályában, mely egy 7-8 évesnek már éppen megfelelő, és míg ha kicsit nyakbehúzva is, azért egy felnőtt is boldogul rajta. Jó 25-30 perc volt mire a fiúk vették az összes akadályt, és a végén, az utolsó szakaszon egy jó kis kötélencsúszás volt a jutalmuk. Felnőtt és Junior pályában is kínál csak csúszópályákat a park, melyek inkább a siklás élvezetét nyújtják, és így kevésbé nehezek, mint a mászópályák. Kisgyerekek részére pedig élvezetes a gyerekpálya. Még a mi 7 évesünk is talált benne kihívást. Összefoglalva tehát, ez egy remek kötélpálya, felkészült és kedves segítőkkel, vicces és gyakran kalandos akadályokkal, gyönyörű természeti környezetben.

Végül maradt még egy kis időnk fánkozni is. Na nem a zsírbansült hízókúrára gondolok, hanem a hófánk csúszópályára, ahol óriás úszógumikban csúszhatunk a domboldalban kialakított műfüves pályán. A nap sütött, a fánk csúszott, csak sajnos visszafelé fel kellett húzni a dombon…elfáradtunk. Lehet a Mecsextrém Parkra egy egész napot is szánni, de egy biztos, jó néhány pihenőt be kell közben iktatni, és egy jó ebédet az étteremben, hogy bírja szusszal a család.

Zsolnay negyed – igazi élmény

Már többször volt alkalmam beszámolni a Zsolnay negyed csodás programjairól ezen az oldalon, de most egy kis téli ízelítőt is kaphattam a negyed által nyújtott különlegességekből.

Egy szabad vasárnapon ugyanis úgy döntöttünk, hogy gyermekünk, aki 5 éves, most már elég nagy ahhoz, hogy ellátogassunk vele a planetáriumba, főleg mivel egész pici kora óta tervezi, hogy felrepül a Holdra. A planetáriumban 5 éves kor a minimum korhatár és vasárnap délelőttönként a legkisebbeknek tartják „Mesék a csillagokról” című könnyed programjukat. Már maga a helyszín is érdekes egy örökmozgó ovisnak a forgó és billegő székekkel. Hát még, amikor a csillagász bácsi besötétít és a különböző állatokról kezd mesélni, akik a csillagok között bújnak meg. Hozzáteszem, felnőttként is érdekes volt, és hallottam sok olyan dolgot, amiről azelőtt nem tudtam. Az előadás hossza is 5 évesekre méretezett, kb. 30-40 perc.

A planetárium után még volt egy kis időnk bebarangolni a kézműves boltok utcáját, ahol a csokoládé boltban szert tettünk Pécs ízére is (fügés, mandulás kézművel csokoládé). Karácsonyi ajándéknak kiváló volt, és természetesen mi is kóstolgattunk kicsit a darabra vásárolható bonbonokból.

Ezután jött a pont az I-re, vagyis a nap megkoronázása: a Zsolnay étteremben kényeztettük magunkat egy fantasztikus ebéddel. Elégedettségünket tükrözi, hogy mindjárt látnivalóink közé is felvettem az éttermet. Hiszen, aki Pécsre megy várost nézni, annak igazán érdemes felkeresni ezt a helyet. Bár talán nem is látnivalónak, inkább „kóstolnivalónak” kellene hívnunk. A felszolgálás kifogástalan, az ételek fantáziadúsak és szeretettel készülnek, ráadásul egész gyorsan is, ami egy 5 éves és egy elegáns étterem kombinációja mellé nem kis könnyebbség. A kalácsmorzsába forgatott túrógombóc tejfölhabbal és a panna cotta mangósorbet-val már csak hab voltak tortán a csodás libamáj, kacsacomb és rántott csülök után. És nem utolsó sorban a gyerekekre is gondolnak az étlap összeállítói, hiszen egészen kellemes áron választhattunk a sok jól hangzó étel mellé egy kis rántott csibemellet sült krumplival szemünk fényének.

Aki tehát érdekes és tanulságos programra, aztán pedig mennyei ízekre vágyik, látogassa meg akár télen is a Zsolnay Negyedet!

zsolnay2

 

BLOG – A fények városa

Pécs egy újabb hétvégére a csodás fények városává változott. Péntek este szerencsénk volt a belvárosban tölteni néhány órát, és csak ámultunk-bámultunk, hogy ilyen tökéletesen is meg lehet szervezni egy fesztivált.

13603761_243535699365686_1315852150310106315_o

A délutáni órákban részt vettünk a történelmi városnézésen. Amikor megtudtam, hogy ez nem egy felvonulás lesz, hanem egy valódi városnézés, sok-sok sétával a délutáni forróságban, rögtön gondoltam, hogy az 5-évesem maximum 100 méterre lesz hitelesítve, és utána szökőkútban fürdéssel folytatódik a program. De nem így lett. A forgatagban – körülöttünk római katonák, ókeresztények, maga Janus Pannonius, lovas hadsereg, török katonák – eszünkbe se jutott elfáradni, így hamarosan azon kaptuk magunkat, hogy már a túra végén vagyunk a Búza téren. Mikor épp visszafordultunk volna, elkezdtek a téren felsorakozni a hintók, lovaskocsik, ekhós szekerek és nem utolsó sorban nagy szerelmünk a tsu-tsu vonat, hogy az részt vevőket elszállítsák a Zsolnay negyedig. Egye fene, vonatoztunk egy jót.

13613569_243534432699146_7280453244703309590_o

A kiadós vacsora után, melyet az Elefántos Pizzériában költöttünk el (http://elefantos.hu/, Pécsett csak itt kapható fatüzelésű kemencében sült pizza), átsétáltunk a Széchenyi térre. Itt el is vesztettem a fonalat aznapra, mert csak kapkodtuk a fejünket. Itt egy holland-belga cigányzenekar, ott egy utcai cirkuszi társulat, amott épp egy olasz utcai fúvószenekar csinálta a hangulatot. Egymást érték a lélegzetelállító mutatványok, színes és csodás programok. És mindezt sötétedéskor megkoronázta a színes fényár, mellyel a város leghíresebb tereit és épületeit öltöztették ünneplőbe. Sose láttam még így a Színház teret. Mintha egy másik világban lettünk volna. Sajnos még a Székesegyházra „festett” projekt bemutatása előtt haza kellett indulnunk, de majd talán jövőre már azt is kibírjuk ébren.

dzsámi

Nagyon reméljük, hogy lesz jövőre is Zsolnay Fényfesztivál! Mi ott leszünk!

BLOG – Miénk itt a Zsolnay Negyed

A pécsi Zsolnay Negyed megnyitása óta már többszörösen belopta magát a szívünkbe. Az első Zsolnay Fesztivál óta folyamatosan figyelem, hogy miért érdemes a negyedbe látogatni, és bizony sokszor csak kapkodom a fejem.

Véleményem szerint minden egyes már nem vagy csak részben működő gyártelepnek így kellene végeznie. Csodásan felújítva, a kultúra és az oktatás fellegváraként, tele élettel, parkokkal, játszóterekkel. Az már csak hab a tortán, hogy a Zsolnay negyedet még ezen belül is sikerült csúcsminőségben létrehozni. Mondjuk egy vaskohóból biztos nehezebb valami látványosat csinálni, mint egy porcelángyárból…

zsn

Kép: www.zsolnaynegyed.hu

A bejegyzésem aktualitása pedig a hétvégi, még most is zajló Zsolnay Piknik. Mekkora ötlet! Hol lehetne jobban eltölteni egy napsütéses hétvégét, mint a fűben, egy piknik takarón heverve, jégkását szürcsölve. Mindehhez még igényes szórakoztatást is kap az ember, és nem utolsó sorban az ember gyereke.

A pénteki napon már bemelegítettünk a piknikre egy jó kis Fonó Zenekar koncerttel, és táncházzal az E78-ban, mely a Zsolnay Negyed legnagyobb rendezvényterme. A látogatottság mondjuk mérsékelt volt, de a zenekar most SEM okozott csalódást. Fantasztikusak voltak. És a csodás zene mellett Agócs Gergely frappáns összekötő szövegein mulathattunk, természetesen ékes „pálóc” nyelvjárásban. A táncháztól egy kicsit többet vártam, mivel bruttó 10 percig tartott :-), de azért a hangulatunkat meghozta.

fonó

Kép: www.fonozenekar.hu

Szombaton csak délután vágtunk bele a kulturális csemegézésbe. Egy ebéddel kezdtünk a Room Bistro&Club-ban, a negyed „menzáján”. Annak, aki 4000 Ft-ból meg akarja ebédeltetni a családot, nincs jobb alternatíva szerintem nagyjából egész Pécsen. Ízletes, házias, friss ételek kerülnek a tányérokra. A kiszolgálás rendkívül kedves. És még a szabadban is leülhetünk, ha olyan szerencsénk van az időjárással, mint nekünk volt tegnap. Ebéd után aztán teli hassal vághattunk bele a forgatagba (ez a tény egy 4 éves, a hasát imádó fiú gyermeknél egyáltalán nem elhanyagolható). Mindjárt meg is találtuk az egyik legjobb elfoglaltságot a látogatóközpontban, ahol a repülőklub rendezkedett be, hogy népszerűsítse a sportrepülést. Mondjuk Csabi és Lóri esetében a népszerűsítésre semmi szükség. Sikerült jó fél órát a modellek, és a kiállított IGAZI vitorlázórepülő társaságában, a repülőszimulátor képernyőjére tapadva eltöltenünk. Oké, azért én is élveztem.

A Zsolnay Negyed nem csak ilyen alkalmakkor remek hely egy jó kis játszóterezésre. De természetesen ilyenkor is az. Lórit simán el is felejthettük egy órára, mert ha akartuk se tudtuk volna leimádkozni a csúszdáról és a mászókáról. Persze nem is akartuk. Csak tudnám, hogy az otthoni csúszda miért nem kelt ekkora érdeklődést sosem.

Hogy anyának is legyen egy kis öröme, végigsétáltunk a kézműves vásáron, ahol mindjárt be is szereztem egy gyógynövényes rovartávoltartó kencét a VeraNatura-tól. A hatásfokáról majd később beszámolok, de az illata csodás, úgyhogy ha másra nem jó, akkor is kellemes testápoló lesz nyári leégések után. Persze beszereztem a szokásos Shea vajas szappanadagomat is a SzappAnna-tól. Csak ajánlani tudom. Az egész család ezzel fürdik nálunk.

szappanna

Kép: www.szappanna.hu

14 órakor letelepedtünk a piknik plédünkre (mi vittünk sajátot, de lehetett volna bérelni is, ha nem vagyunk ilyen gondosak – ez ám a profi szervezés) a Bóbita Bábszínház színpada mellé, ahol egész délután a gyerekek szórakoztatása volt a cél. Az interaktív mesejátékban a közönség jelentős hányada hozzáragadhatott az aranyszőrű bárányhoz, hogy megnevettessék az örökké szomorkodó királykisasszonyt. Lóri remekül szórakozott ezen. Majd Berecz András meséi következtek, melyen inkább én szórakoztam nagyon jól, mert meggyőződésem, hogy a gyerekek ebből egy kukkot nem értettek. Sebaj, szerintem fantasztikus előadás volt, bár mást nem is vártam tőle. Míg a jazz zenekar hangolt, mi még kipróbáltuk a petangue-ot, és mászókáztunk kicsit, aztán hangulatos zenei aláfestés mellett fogtuk a cókmókunkat, legurultunk a fűben a domboldalról (Lóri szó szerint), és még világosban itthon voltunk. Így még bodzaszörp készítésre is maradt időm, és a gyerek is időben ágyba került.

Jobban nem is tölthettük volna a szombatunkat!