Dél-dunántúli kék túra

Ezt a cikket még az ősszel ígértük nektek, de végül most került rá sor, hogy beszámoljunk a sárga-piros-barna-zöld színekben pompázó mecseki erdő bebarangolásáról.

Történt ugyanis, hogy hiába élünk Zengővárkonyban idestova 8 éve, mégis messziről érkező barátokra volt szükség ahhoz, hogy kimozdítsanak minket a megszokott erdőjárási rutinunkból. A megszokott annyit tesz, hogy évente egyszer vagy kétszer felmászunk a Zengő csúcsára (mely amúgy a Mecsek legmagasabb pontja, és a házunktól kb. 2 órás gyaloglással elérhető), néhányszor elsétálunk Óbányáról Kisújbányára és vissza, illetve kisebb sétákat teszünk a falu határában fekvő szelídgesztenyésben. Ezeket a sétákat gyakran kötjük össze szalonnasütéssel is, mely jó motiváció a család kevésbé túrázós tagjai számára is, hogy elinduljanak.

De ez a túra más volt. Barátaink, akikre amúgy rendkívül büszke vagyok (ezért is), már bebarangolták az Országos Kék Kör minden szakaszát, és összegyűjtötték az összes szükséges kék túra pecsétet azon az útvonalon. Így most új kihívást keresve – nem kis örömömre – belevágtak a Dél-Dunántúli Kék Túrába is. November elején pedig épp a mi környékünk volt soron, így már alig vártuk, hogy egy szakaszon mi is csatlakozhassunk hozzájuk. Ez a szakasz végül a Zobákpuszta – Óbánya etap lett. Nem túl megerőltető, kb. 12 kilóméteres túra szinte észrevehetetlen szintkülönbségekkel.

Mondanom se kell, most is inkább csak az elindulás volt a nehéz, és hogy zsúfolt napjaink között találjunk egyet, melyet rá tudunk szánni a túrázásra. Utána már vitt minket a lábunk, és tátva maradt a szánk az őszi erdő ezer és ezer színétől, a lehulló levelek csodás látványától, a csordogáló kristálytiszta patakoktól, és a környék nevezetes és gyönyörű helyeitől: a Ferde vízeséstől és a csepegő szikláktól. A túra egyes szakaszait már jól ismertük, de voltak még részünkre is ismeretlen terepek. Külön élmény volt Lórinak a pecsétek keresése (természetesen saját magának is pecsételt). Út közben egy jót ebédeltünk a kisújbányai Klumpás tanyán, melyet a jó időre való tekintettel elleptek a túrázók. Végül fáradtan, de elégedetten érkeztünk meg utolsó állomásunkra, az Óbányai kocsmába (szintén pecsételő hely 🙂 ).

Be kell vallani, hiába lakunk az erdő szélén, sajnos túl keveset túrázunk. Azt hiszem, jó lesz új évi fogadalomnak, hogy idén több időt fogunk szánni ennek a csodás erdőnek a megismerésére. Köszi Kata és Zoli, hogy elkísérhettünk Titeket! Csodás nap volt.

Extrém Mecsek tavasszal

Szégyen, nem szégyen, hiába lakunk kb. 15 perces autótávolságra a Mecsextrém Parktól, most próbáltuk ki először. Korábban már jártunk a családdal kalandparkokban, így tudtuk, hogy egy 7 éves, csupa energia fiú gyermeknek nem is választhatunk ennél jobb programot a hosszú hétvégén.

Attól tartottunk csak, hogy a 20 fokos tavaszi meleg és a március 15-i meghosszabbított pihenés majd mindenkit arra sarkall, hogy a Mecsextrémben élje ki kalandvágyát. Szerencsére nem lett igazunk, mert kellemes előszezoni érdeklődés volt csupán érzékelhető. Ez valószínűleg annak is betudtható, hogy a kora tavaszi időszakban még csak a játékok egy része használható, viszont a jegy ilyenkor kedvezményesebb. 2.990 Ft volt a napi jegy, mely igen csak baráti, ha azt nézzük, hogy ez korlátlan nyáribob használatot is tartalmaz. Országszerte a körönként fizetős bobokon ott hagytunk már egy kisebb vagyont („Csak még egyet anya, légysziiiii… 😀 ). Egy gyors játszóterezés és játszóházazás után le is cövekeltünk a bobpályánál, ahol nagyon jó helyünk volt.

Gondoltak azokra is, akik nem szeretnének minden körben a családdal tartani, vagy mint jelen esetben nálunk is volt, a pocakjuk ezt már nem engedélyezi. Így amíg a család férfi tagjai élvezték a siklást, én is kényelmesen elüldögélhettem a fák alatti padokon. A pálya maga kifejezetten hosszúnak mondható a magyar bobpályákhoz hasonlítva (már amelyiken jártunk), és nagyon kellemes környezetben kanyarog a mecseki erdőben. Külön élmény volt, hogy ebben a márciusi időben épp bújnak már a medve hagymák, így hagymatengerben lehetett szánkózni (egy kis képzavar belefér). A végtelen bobozásnak csak egy újabb kaland ígéretével tudtuk véget vetni: irány a kötélpark.

Mint kedves segítőnktől megtudtuk, a Mecsextrém parkban találhatók a leghosszabb kötélpályák az országban. A felnőtt pályák nem ritkán több mint 10 méter magasan haladnak a hatalmas fák között. (Fontos megjegyezni, hogy a teljes parkot úgy alakították ki, hogy az építésnek egyetlen fa sem esett áldozatul.) Végül mi kiegyeztünk egy Junior pályában, mely egy 7-8 évesnek már éppen megfelelő, és míg ha kicsit nyakbehúzva is, azért egy felnőtt is boldogul rajta. Jó 25-30 perc volt mire a fiúk vették az összes akadályt, és a végén, az utolsó szakaszon egy jó kis kötélencsúszás volt a jutalmuk. Felnőtt és Junior pályában is kínál csak csúszópályákat a park, melyek inkább a siklás élvezetét nyújtják, és így kevésbé nehezek, mint a mászópályák. Kisgyerekek részére pedig élvezetes a gyerekpálya. Még a mi 7 évesünk is talált benne kihívást. Összefoglalva tehát, ez egy remek kötélpálya, felkészült és kedves segítőkkel, vicces és gyakran kalandos akadályokkal, gyönyörű természeti környezetben.

Végül maradt még egy kis időnk fánkozni is. Na nem a zsírbansült hízókúrára gondolok, hanem a hófánk csúszópályára, ahol óriás úszógumikban csúszhatunk a domboldalban kialakított műfüves pályán. A nap sütött, a fánk csúszott, csak sajnos visszafelé fel kellett húzni a dombon…elfáradtunk. Lehet a Mecsextrém Parkra egy egész napot is szánni, de egy biztos, jó néhány pihenőt be kell közben iktatni, és egy jó ebédet az étteremben, hogy bírja szusszal a család.

Kerépárral a Mecsekben

Még „csak” 5 és fél éve élünk Zengővárkonyban, és 3 éve van biciklim, plusz időm nagyrészét lefoglalja egy hatéves és néhány munkahely, de végre elkezdtem felfedezni a Mecseket kerékpárral. Régóta járatom rajta az agyamat, hogy jó lenne jobban megismerni a túraútvonalakat a hegyen, mert bár évente párszor felmegyünk a Zengőre, vagy átmegyünk Óbányára, Kisújbányára, azért még számtalan lehetőség lenne a környéken. Egy szép nap pedig végre nem csak gondolkoztam ezen, hanem felpattantam a kerékpáromra, hogy kipróbáljam, hol vannak a határaim. Viszonylag edzetlen állapotban hamar meg is találtam őket, de találtam még valamit. Egy feltöltő, kikapcsoló és fárasztó sportot magamnak. Első alkalommal 16 km-t mentem, mert nem voltam biztos benne, hogy ha tovább tekerek, akkor még haza felé is bírni fogom az iramot. Bár szerencsés a helyzet a hegyre kerekezéssel, hiszen felfelé nehéz, hazafelé pedig szinte csak gurulni kell. Második alkalommal már bátrabb voltam, és biztosabb magamban, plusz valamiért elkerültek a pici légyszerű bogárkák is, amik az első tekerést megkeserítették. Zengővárkonyból indultam, át Pécsváradra az ún. bicikliúton (ez egy gazdasági út az erdő alatt) a református templomig. Eddig még egész könnyed, mondhatni gyerekjáték a tekerés, de itt jön a fekete leves. Északi irányba fordulva folyamatos emelkedő. Kilóméterenként 20-40 m a szintkülönbség, a leggyilkosabb szakaszon 74 m. Ez gyakorlott kerékpározóknak biztos bakfitty, de hangsúlyozom, én a házunktól a boltig és vissza szoktam biciklizni, ami 100 m. 🙂 Aztán ahogy felértem a régi katonai lőtér magasságába, onnan már valódi élménytekerés volt. Keresztül a csodás Mecseken, kényelmes tempóban Zobákpusztáig. Komló-Zobákpusztától az autóúton Hosszúhetényig. Ott keresztülvágtam a falun, és a régi 6-os úton Pécsváradon keresztül tekertem haza. Ez összesen kb. 30 km volt. Hosszúheténynél lemerült a telefonom, úgyhogy addig rögzítette csak a történéseket. Ezt láthatjátok a képen.

Egy szó mint száz, a Mecsek csodás útvonalakat kínál kerékpárosoknak és túrázóknak egyaránt. Én biztos kipróbálok még egy párat, és írok is majd róluk.

kerékpármecsek